Magyar

Kiejtés

  • IPA: [ ˈiraːɲ]

Főnév

irány

  1. A mozgás célja felé vezető út.
  2. (matematika) Egy (síkban vagy térben) elhelyezkedő félegyenes egy irányt határoz meg: azt az irányt, amerre a félegyenes pontjai a kezdőpontjától esnek.

Fordítások

Ragozás

irány ragozása
eset/szám egyes szám többes szám
alanyeset irány irányok
tárgyeset irányt irányokat
részes eset iránynak irányoknak
-val/-vel iránnyal irányokkal
-ért irányért irányokért
-vá/-vé iránnyá irányokká
-ig irányig irányokig
-ként irányként irányokként
-ul/-ül - -
-ban/-ben irányban irányokban
-on/-en/-ön irányon irányokon
-nál/-nél iránynál irányoknál
-ba/-be irányba irányokba
-ra/-re irányra irányokra
-hoz/-hez/-höz irányhoz irányokhoz
-ból/-ből irányból irányokból
-ról/-ről irányról irányokról
-tól/-től iránytól irányoktól
irány birtokos ragozása
birtokos egy birtok több birtok
az én irányom irányaim
a te irányod irányaid
az ő/ön/maga
az önök/maguk
iránya irányai
a mi irányunk irányaink
a ti irányotok irányaitok
az ő irányuk irányaik

Származékok