Kiejtés

  • IPA: [ ˈʃørtɛ]

Főnév

sörte

  1. Egyes állatok (disznó, vaddisznó, stb.) kemény, merev szőre. [1]

Etimológia

Egy ótörök *sert szóból, vö. csuvas шӑрт.

Ragozás

sörte ragozása
eset/szám egyes szám többes szám
alanyeset sörte sörték
tárgyeset sörtét sörtéket
részes eset sörtének sörtéknek
-val/-vel sörtével sörtékkel
-ért sörtéért sörtékért
-vá/-vé sörtévé sörtékké
-ig sörtéig sörtékig
-ként sörteként sörtékként
-ul/-ül - -
-ban/-ben sörtében sörtékben
-on/-en/-ön sörtén sörtéken
-nál/-nél sörténél sörtéknél
-ba/-be sörtébe sörtékbe
-ra/-re sörtére sörtékre
-hoz/-hez/-höz sörtéhez sörtékhez
-ból/-ből sörtéből sörtékből
-ról/-ről sörtéről sörtékről
-tól/-től sörtétől sörtéktől
sörte birtokos ragozása
birtokos egy birtok több birtok
az én sörtém sörtéim
a te sörtéd sörtéid
az ő/ön/maga
az önök/maguk
sörtéje sörtéi
a mi sörténk sörtéink
a ti sörtétek sörtéitek
az ő sörtéjük sörtéik

Jegyzetek

  1. Magyar értelmező kéziszótár. Főszerk. Pusztai Ferenc. 2. kiad. Budapest: Akadémiai. 2003. ISBN 978-963-05-8416-6