Kiejtés

  • IPA: [ ˈrijɛmɒnːintɛɡraːl]

Főnév

Riemann-integrál

  1. (matematika)
Riemann definíciója

Az integrál jellemzői az integrálandó f(x) függvény és az [a,b] intervallum, amin integrálunk. Az a-t az integrál alsó határának, a b-t az integrál felső határának nevezzük.

Osszuk fel az intervallumot n részre valamilyen   halmazzal, ahol  . Ezt az Fn halmazt az [a,b] intervallum egy felosztásának nevezzük. A felosztás finomságának nevezzük a felosztás leghosszabb részintervallumának a hosszát. Ennek a jele legyen:  

Mindegyik [xi-1, xi] részintervallumból (1 ≤ in) válasszunk ki tetszőlegesen egy ξi elemet.

Állítsunk f(ξi) magasságú téglalapokat a részintervallumokra, majd összegezzük ezek területét, így megkapjuk az adott felosztással adódó területet, amit közelítő összegnek nevezünk:

 

Ezt a   jelöléssel a következőképp is felírhatjuk:

 

A felosztásokból az intervallumok számának növelésével készíthetünk végtelen sorozatokat:  . Ezeket nevezzük felosztássorozatoknak. Ha egy olyan felosztássorozatot veszünk, melyre a   sorozat a nullához tart, akkor a felosztássorozatot normális felosztássorozatnak vagy minden határon túl finomodó felosztássorozatnak nevezzük.

Ha a közelítő összegek sorozata minden normális felosztássorozat esetén konvergens, akkor azt mondjuk, hogy a függvény Riemann-integrálható az [a,b] intervallumon, és a határértékét a függvény Riemann-integráljának nevezzük. Jele:   vagy röviden:  .

 

Összefoglalva:

 
ahol
 
 
 

Bebizonyítható, hogy minden szakaszosan folytonos függvény Riemann-integrálható.

Fordítások