asszonánc

Magyar

asszonánc

A verstanban használt asszonánc terminus a francia assonance ’egybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) szóból ered.[1] Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája.[2][3][4][5] Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím.[4][5] Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik.[6][7][8][9] Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utóbbihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az előbbi ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések.