Kiejtés

  • IPA: [ ˈsiɡnifikɒnt͡sijɒsint]

Főnév

szignifikanciaszint

  1. (matematika, valószínűségszámítás) A szignifikanciaszint (általában   jelöléssel) a statisztikai hipotézisvizsgálatokban használt küszöbérték, amely meghatározza, hogy milyen mértékben vagyunk hajlandók elutasítani a nullhipotézist ( ), ha az valójában igaz. A szignifikanciaszint az a maximális valószínűség, amelynél elfogadjuk, hogy a megfigyelések véletlenszerűek és nem mutatnak szignifikáns eltérést.

Jellemzők

1. Küszöbérték: A szignifikanciaszint a statisztikai teszt során megadja azt a valószínűségi határt, amely alatt elutasítjuk a nullhipotézist. Például, ha  , akkor a vizsgálat során 5% valószínűséggel elutasíthatjuk a nullhipotézist, ha az valóban igaz.

2. Típusok: - Klasszikus értékek: Gyakran használt szignifikanciaszintek a 0.01, 0.05 és 0.10. - Kontekstuális beállítások: A választott szignifikanciaszint a kutatás kontextusától függően változhat. Például, orvosi kutatásokban gyakran szigorúbb szintet választanak (pl.  ), míg más területeken a 0.05 is elegendő lehet.

3. Kihagyott hibák: - A szignifikanciaszint megválasztása közvetlen hatással van a hibák valószínűségére: - I. típusú hiba (  hiba): A nullhipotézis elutasítása, amikor az valójában igaz. - II. típusú hiba (  hiba): A nullhipotézis elfogadása, amikor az valóban hamis.

Példa

Tegyük fel, hogy egy új gyógyszer hatékonyságát vizsgáljuk, és a nullhipotézis azt állítja, hogy a gyógyszer nem hatásos. Ha a szignifikanciaszintet   értékre állítjuk be, akkor a teszt során, ha a p-érték (a megfigyelés valószínűsége a nullhipotézis feltételezése mellett) 0.05-nél kisebb, akkor elutasítjuk a nullhipotézist, és azt mondjuk, hogy a gyógyszer hatásos lehet.

Összegzés

A szignifikanciaszint fontos szerepet játszik a statisztikai hipotézisvizsgálatokban, mivel meghatározza a nullhipotézis elutasításának mértékét és befolyásolja a döntéshozatali folyamatot. A megfelelő szignifikanciaszint kiválasztása kulcsfontosságú a kutatás érvényessége és megbízhatósága szempontjából.