Kiejtés

  • IPA: [ ˈbɒrbituraːt]

Főnév

barbiturát

  1. (gyógyszertan) A barbiturátok olyan szintetikus gyógyszerek, amelyek a központi idegrendszerre gyakorolt nyugtató és altató hatásuk révén ismertek. A barbiturátok először az 1900-as évek elején jelentek meg, és gyorsan népszerűvé váltak szorongásoldó, altató és görcsoldó hatásuk miatt. Hatásukat azáltal fejtik ki, hogy befolyásolják a gamma-amino-vajsav (GABA) receptorokat az agyban, ezzel lassítva az idegsejtek aktivitását, és nyugtató hatást idézve elő.

A barbiturátok típusai

A barbiturátok különböző hatástartammal rendelkeznek, és ezen alapon több típusra oszthatók:

  1. Rövid hatású barbiturátok: Ezek gyorsan hatnak, és rövid ideig tart az altató hatásuk. Ilyenek például a pentobarbitál és a sekobarbital, amelyeket gyakran altatóként használtak.
  2. Közepes hatású barbiturátok: Ezek valamivel hosszabb hatástartamúak, és például szorongásoldásra alkalmazták őket. Ide tartozik például az amobarbital.
  3. Hosszú hatású barbiturátok: Ezek sokáig hatnak, akár 8-12 órán keresztül is, és elsősorban görcsoldóként használatosak. Az egyik legismertebb ilyen barbiturát a fenobarbitál, amelyet az epilepszia kezelésére is alkalmaznak.

Barbiturátok hatásmechanizmusa

A barbiturátok a GABA receptorok működését fokozzák, ami az agyban található idegsejtek aktivitásának csökkenéséhez vezet. A GABA egy természetes neurotranszmitter, amely gátló hatást fejt ki az idegsejteken. A barbiturátok ezen gátló hatás erősítésével váltanak ki nyugtató, altató, illetve görcsoldó hatást. Azonban a barbiturátok nem válogatnak szelektíven a különböző idegi útvonalak között, így hatásuk széleskörű és sokszor kiszámíthatatlan.

Barbiturátok alkalmazása

Az 1950-es és 1960-as években a barbiturátok széles körben elterjedtek az orvoslásban, elsősorban mint altatók, nyugtatók és görcsoldók. Azonban az erős mellékhatások és a függőség kialakulásának magas kockázata miatt mára jelentősen csökkent az orvosi használatuk. Az újabb nyugtató- és altatószerek, mint a benzodiazepinek, biztonságosabb alternatívának bizonyultak.

Ma a barbiturátokat főként csak speciális esetekben alkalmazzák, például:

  • Epilepszia kezelésében: A fenobarbitál bizonyos esetekben még mindig használatos görcsoldóként, mivel hatékonyan csökkenti az epilepsziás rohamokat.
  • Altatásra a műtétek során: Bizonyos barbiturátokat intravénás altatásra használnak.
  • Akut szorongás és pszichiátriai krízishelyzetek: Bár ritkábban, néhány esetben a barbiturátokat alkalmazzák nyugtatóként.

Barbiturátok mellékhatásai és kockázatai

A barbiturátok szedése számos mellékhatással járhat, és a túladagolásuk életveszélyes lehet. A leggyakoribb mellékhatások:

  • Légzésdepresszió: A barbiturátok gátolják a légzőközpont működését, ami lassú légzést vagy akár légzésleállást is okozhat túladagolás esetén.
  • Függőség: A barbiturátok gyorsan fizikai és pszichés függőséget okozhatnak. A rendszeres használat után elvonási tünetek jelentkezhetnek, ha a szer használatát abbahagyják.
  • Tolerancia kialakulása: Az idő múlásával a szervezet hozzászokik a barbiturátokhoz, és egyre nagyobb dózisra van szükség a kívánt hatás eléréséhez, ami növeli a túladagolás kockázatát.
  • Egyéb mellékhatások: Álmosság, szédülés, kognitív zavarok, koordinációs problémák, fejfájás.

Barbiturátok és a modern orvoslás

A barbiturátok helyét a modern orvoslásban nagyrészt átvették a biztonságosabb szerek, például a benzodiazepinek és a Z-szerek (mint a zolpidem), amelyek hasonló nyugtató és altató hatást váltanak ki, de kevesebb mellékhatással és alacsonyabb függőségi kockázattal rendelkeznek. A barbiturátok használata így ma inkább ritka és szigorúan kontrollált.

Összegzés

A barbiturátok hatékony, de veszélyes gyógyszerek, amelyek a központi idegrendszer gátlása révén altató, nyugtató és görcsoldó hatást váltanak ki. Az újabb gyógyszerek megjelenésével alkalmazásuk visszaszorult, de a történelem során alapvető szerepet játszottak a pszichiátria és a neurológia fejlődésében.

Fordítások